Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A PS Store átdizájnolását követően a Sony bejelentette, hogy egyre jobb eredményeket ér el Nagy-Britanniában a PlayStation 3 konzol, hiszen csak az angoloknál már ötmillió példányban kelt el a masina a megjelenés óta, ami egyetlen nemzeten belül kimagasló teljesítménynek tekinthető. Fergal Gara, a Sony brit igazgatója szó szerint fantasztikusnak és egyben mérföldkőnek is nevezte az elért eredményeket.
Lapértesülések szerint a konzol eladásai az utóbbi időben akkor emelkedtek meg drasztikusan, amikor szeptember végén a Sony piacra dobta az új Super Slim modellt. A szigetországban feltehetően ez volt az utolsó nagy dobása a cégnek, így a generációváltásig valószínűleg nem várható újabb fellendülés, de bizonyára így sem szomorkodik túlzottan a Sony.
vendeg
13 éve, 3 hónapja és 1 heteMondjuk ez nem egy rossz eredmény!😮
rdave
13 éve, 3 hónapja és 1 heteIlyenkor mindig egy kérdés merül fel bennem: És mennyi Xbox 360 kelt el ott? 😄 Amúgy tényleg szép eredmény. 🙂
vendeg
13 éve, 3 hónapja és 1 heteSzerintem az kevesebb
rdave
13 éve, 3 hónapja és 1 hete2009-es hírt találtam csak, ami nem tűnt kamunak. Akkor 3,9M volt az Xbox 360 javára és 2.2M a PS3-nak.
vendeg
13 éve, 3 hónapja és 1 heteSzerintem Japánon kívül mindenhol jobban fogy a box
rdave
13 éve, 3 hónapja és 1 heteElméletileg Európában több fogyott PS3-ból.
vendeg
13 éve, 3 hónapja és 1 heteNekem is a box a szimpatikusabb, de a ps3 rendelkezik free online lehetőséggel, a box-nál ezért az interneten felül kell fizetni. De javítsatok ki ha tévedek, mert akkor venni fogok egy boxot. .)
vendeg
13 éve, 3 hónapja és 1 heteNem tévedsz, ez így van
vendeg
13 éve, 3 hónapja és 1 heteSzép eredmény, de a legtöbb a Wiiből fogyott.