Mike szerint a Take-Two nem fogja tudni előbb bevállalni az alkotás megjelentetését, mint a 2012-es üzleti esztendő, lévén már így is három nagyon komoly címet jelentet meg a kiadó a 2011-es évben.
Ezek között ott van az L.A. Noire, a Duke Nukem Forever és a Max Payne 3 is, tehát esélytelen, hogy mellettük még egy GTA V is a boltokba kerülhessen, Mike szerint azonban a 2012 áprilisától egészen 2013 márciusáig tartó időszakban bármikor, arra ugyanis egyelőre még csak a Bioshock Infinite debütálása van betervezve a srácoknak. Hickey úr szerint egyébiránt a játéktól azt várja, hogy legalább 16 millió példányban fogy majd világszerte, illetve ezzel 750 millió dolláros bevételt hoz a Take-Two konyhájára. Így szólnak tehát a spekulációk, kíváncsian várjuk mit hoz a valóság.