Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Létezik játékos körökben az úgynevezett swatting, amikor is ártatlan, gyanútlan polgárokra hívják ki a rendőrséget, ez történt Jordan "Kootra" Matthewonnal is, akit egy csapat kommandós lepett meg, az egészet pedig rögzítette a játékos kamerája. A coloradói Littleton városának rendőrkapitányságára telefonált egy anonim bejelentő, aki az adott címen elmondása szerint lelőtte két munkatársát, a többieket túszként tartja fogva
A rendőrségi szóvivő megerősítette, hogy nem volt lövöldözésre vagy bármilyen más bűncselekményre utaló nyom, ezért vizsgálat indul. Ha kiderül, hogy az egész egy tréfa volt, az elkövetőnek ki kell fizetnie a 10 000 dolláros díjat, amiért a kommandósok kiszálltak, illetve akár egy év börtönbüntetés is vár rá. A felháborító ebben az egész mégis az, hogy eközben egy valós krízis is történhetett volna, és a SWAT nem tudott volna ott lenni időben.
totyak
11 éve, 4 hónapja és 3 heteMostanában egyre több ilyen hír van.
zender
11 éve, 4 hónapja és 3 heteEz nagyon kemény!😄😄😄😄
Viszont a bejelentőt minimum sittre kéne vágni arra az egy évre.
kpal
11 éve, 4 hónapja és 3 heterealisztikus 😄
farao
11 éve, 4 hónapja és 3 heteVajon kap-e és ha igen, mennyi kártérítést az ártatlan illető akire lecsaptak? 😮
willthawheel
11 éve, 4 hónapja és 3 heteEgyre elterjedtebb… Nem tudom, én nem tartom viccesnek..:s
rdave
11 éve, 4 hónapja és 3 heteNe már, még a szerver is ledobta közben…
Egyébként megérdemlik, fizessenek csak és menjenek börtönbe, ha ennyire unatkoznak.
exerent
11 éve, 4 hónapja és 3 heteEz azért durva.
maxx1717
11 éve, 4 hónapja és 3 heteAz kemény, elgondolkodtam, h csak egy szivatás, de nagyon nem úgy tűnt ahogy berontásból… 😄
maxx1717
11 éve, 4 hónapja és 3 heteberontottak* (egy kicsit félreírtam bocsi… xD)
mrbuldika
11 éve, 4 hónapja és 3 heteAzért ez elég durva 😕