Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A lelkiismeretet még csak hírből sem ismerő játékosok feltehetően már jól kiszórakozták magukat a Crysis 2 idő előtt megjelent változatával, így ők akár már ki is hagyhatják az alant megtekinthető legfrissebb mozgóképet, amit a Crytek csapata adott ki a mai napra virradóra a játékhoz. Bár gameplay felvétel egy szál se található meg az alábbi videóban, inkább feljavított képsorok, mindez akkor se vegye el a kedvünket attól, hogy megtekintsük.
Betöltését követően ugyanis a Crysis 2 egyik legismertebb hőséről, Prófétáról hallhatunk majd néhány gondolatot. Bár különösebb információk nem hangzanak el a videóban, érezhető, hogy leginkább a konzolos játékosoknak készült az összeállítás, akik ha nem ismerték az elődöt, most megtudhatják ki is az a Próféta, akinek természetesen a játék második felvonásában is komoly szerep jut majd. Ha kíváncsi vagy a videóra, alant magad is megtekintheted.
vendeg
14 éve, 10 hónapja és 3 heteAzt olvastam hogy a Crysis 2-ben Próféta karakterével játszunk, aminek nem igazán örülök. A Crysis 1-ben a főhőhünk Nomád és szerintem úgy lett volna fer ha a Crysis 2-es részét is vele játszuk, hiszen nemigazán tudjuk mi történt Prófétával és akkor ez elég zavaros lesz..🙁
vendeg
14 éve, 10 hónapja és 1 heteénilyen lelkiismeretnélkülivok 😄
és nem Prófétával kell játszani 🙂
de nemis Nomáddal 🙂
de zavaros az egyszer biztos..
braddock
13 éve, 11 hónapja és 1 heteMost már tudjuk mi történt vele!