Crysis 2: Kilencven százalék feletti értékeléseket vár az Electronic Arts

2010. augusztus 23.
1.9131
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Az Electronic Arts háza táján úgy látszik nem kell a szomszédba menni egy kevés magabiztosságért és büszkeségért, az illetékesek ugyanis kimutatták a foguk fehérjét akkor, amikor az Eurogamer brigádjának arról beszéltek, hogy a jövő esztendőre csúsztatott Crysis 2 egy biztosan kilencven százalék feletti értékeléseket bezsebelő program lesz.
 

Mindezt az EA Partners vezetője, avagy David DeMartini jelentette ki egy interjú során, és természetesen indoklást is fűzött mondandójához.

Ezen meglepődnünk nem kell, David ugyanis a szokásos Crytek-múlttal, valamint a sorozat első ízben történő multiplatformosításával takarózott, de megemlítette, hogy a többjátékos módból sem láttunk még szinte semmit sem, jelenleg ugyanis a komplett fejlesztőcsapat szinte csak azon dolgozik, és ha meglátjuk a végeredményt, bizony mi is eldobjuk majd az agyunkat. Hogy mindez elég lesz-e a kritikusok egyöntetű kilencven százalék feletti értékeléséhez, azt egyelőre korai lenne kijelenteni, de egyet megígérhetünk nektek, ha megjelenik a játék, mi ránézünk majd a körmére, méghozzá jövő márciusban.
Crysis 2 egy biztosan kilencven százalék feletti értékeléseket bezsebelő program lesz.'>
nincs még hozzászólás

Crysis 2
11.000 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
MaryRichard profiljamarco profilja