Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Meglepően ritka, ám annál örömtelibb pillanat, amikor arról tudósíthatunk, hogy egy játék - amely jelenleg ráadásul az egyik legjobban várt FPS -, az előre betervezett megjelenési időintervallumnál lényegesen korábban érkezik. Merthogy a Crysis 2 esetében ez történt, az Electronic Arts és a Crytek ugyanis bejelentették, hogy alkotásuk a korábban kijelölt év vége helyett már az őszi hónapok valamelyikén a boltok polcain lehet. Hogy pontosan mikor? Ez a kérdés sajnos továbbra is megválaszolatlan maradt.
Ugyanakkor az őszi hónapok valamelyike már biztos, mint ahogyan az is, hogy lesz egy előzetes multiplayer béta a programhoz, amiről a hajnali órákban rántották le a leplet az illetékesek. A béta tulajdonképpen a demó helyett lesz, és a MyCrysis.com weboldalon már lehet jelentkezni rá, ha éppen mi is szeretnénk idő előtt belekóstolni a nanoruhás főhős legfrissebb kalandjainak többjátékos mókáiba. Az eseménnyel kapcsolatban pontos datálásunk nincsen, de mivel a megjelenés előtt még szeretnék nyélbe ütni a mögöttesek, ezért akár már a nyáron számíthatunk rá. Lévén a Crysis 2 ősszel érkezik, PC-re, PlayStation 3-ra és Xbox 360-ra.
mmartina
15 éve, 7 hónapja és 1 heteTényleg meglepő, hogy előbb jön mint tervezték. Kíváncsian várom mit hoznak ki belőle.
dns
15 éve, 7 hónapja és 1 heteEgy bizonyos Carl Jones szerint a Crysis 2 gépigénye alacsonyabb lesz az első részhez képest. Hát, nem is tudom… Hiszem, ha látom🙂 Mondjuk az eddig látottak alapján talán még el is hiszem😛
Az lehetséges, hogy XP alatt már nem fog menni a játék?😮
maniac
15 éve, 7 hónapja és 1 heteKétlem, hogy alacsonyabb lenne, ugyanakkor közel fog járni hozzá, méghozzá a konzolos megjelenések miatt. Az pedig, hogy XP alatt nem megy már a játék, hát, eddig akárhány ilyen megjelent, abból óriási bukás lett.😄 Mondjuk a Just Cause 2-ről nem igen hallani, de minden más bukott, kétlem, hogy megkockáztatná ezt az EA.🙂 Szóval szerintem nem kell parázni.🙂
shade
15 éve, 7 hónapja és 1 heteEz jó hír! Nagyon várom már! 😄
dorcika
15 éve, 7 hónapja és 1 heteMeglepő és jó hír 🙂
vendeg
15 éve, 2 hónapja és 3 heteHogyan lenne ez alacsonyabb! Olyan a játék mintha filmet néznék!
vendeg
15 éve, 2 hónapja és 3 heteHa 4 hónappal ezelőtt mondod ezt, egyet értenék veled. Azonban azóta játszottam a Far Cry 2-vel, ami azon felül, hogy szebb volt, mint a Crysis, fele akkora gép kellett neki, tehát a mai világban is él még a optimalizálás fogalma.
Jelen esetben kénytelenek alacsonyabb gépgényt belőni neki, ugyanis az Xbox elég gyenge konzol a PS3/PC pároshoz képest, tehát, ha a Crytek nem akarja felháborítani az egyik legtöbb tagot számláló csoportot, akkor meg kell tanulnia azt, amit eddig nem tudott: optimalizálni.