Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Cory Barlog bár nem tett súlyos ígéreteket, mint azt Arnold szokta filmjeiben, de annál nagyobb volt a meglepetés, miszerint hat év után ismét a Sony Santa Monica csapatát erősíti a God of War II megálmodója. Elmondása szerint egy nagyobb projectbe fogtak máris, de hogy ez pontosan micsoda, az még kérdéses, azonban nagyon is elképzelhető egy új God of War játék.
Barlog 2007-ben lépett le a Sonytól, a God of War III munkálatai közben, mert ahogy azt mondani szokás szépen tagoltan: „művészi véleménykülönbség” merült fel a felek között, és a God of War II direktora szépen átment Mad Max játékot készíteni George Millerrel, majd kis kitérőt tett az Avalanche Stdiosnál és a Crystal Dinamics-nél is. Ebből is látszik az úriember nem egy otthonülő típus. A hatalmas robbanást ígérő játékot pedig sok szeretettel várjuk.
rdave
12 éve, 5 hónapja és 1 heteHát majd meglátjuk mit alkotnak most, de érdekes az ilyen lelépéses hozzáállás.
scal
12 éve, 5 hónapja és 1 heteha sehol nem maradt sokáig, akkor biztos egy kellemes pasas lehet 😄
totyak
12 éve, 5 hónapja és 1 heteVissza sem vettem volna, ha egyszer már lelépett. MI a biztosíték, hogy most nem hagyja félbe a munkát?
rdave
12 éve, 5 hónapja és 1 heteEgy jó szerződés. 😄
italianman
12 éve, 5 hónapja és 1 heteKiváncsi vagyok mit csinál a jövőben majd.
tibee984
12 éve, 5 hónapja és 1 heteGondoljanak PC-sekre 😛
juhaszandor
12 éve, 4 hónapja és 2 hetenem hiszem, hogy bármi nagyot csinálnak 😄
lolz
12 éve, 4 hónapja és 2 heteHagyjuk már el se olvasod.😄 Azt sem tudod miről szól.xD