A Contra ReBirth egyelőre csak és kizárólag a japán WiiWare felületén lelhető fel, ezer Wii pont legyúrása után pedig le is tölthető a felpiszkált retro lövölde. Pár nappal ezelőtt néhány képkocka akadt a horgunkra, ma pedig mozgásban mutatjuk be Nektek a klasszikus újjászületését. Sajnos továbbra sem tudunk semmi konkrétat a nyugati megjelenéssel kapcsolatban, reményre viszont okot adhat az a tény, hogy a franchise népszerűsége Észak-Amerikában és Európában is igen nagy volt. A ReBirth-ben az 1988-as eredetijének két főhősét zavarhatjuk át a pályákon, visszatér tehát Bill Rizer és Lance Bean, akik kemény katona módjára cikáznak lézerek és plazmalövedékek között, akár külön, akár pedig kooperálva egymással, multiplayer örömöket dobva a közösbe. Remélhetőleg a Konami felénk is kihozza hamar, addig kukkantsatok bele, egy ízelítő következik.