.com vagy .org, nem mindegy az amerikai elnökválasztási kampányban

2004. október 13.
1.8422
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Hírblock profilja, adatai
Hírblock
Az amerikai elnökválasztás érdekes elszólása révén a republikánus szavazók egy demokrata kampányoldalra jutottak.

A két elnökjelölt alelnökeinek vitájában az internet ma már hétköznapi fontosságú szerepét jelzi, hogy ugyanúgy új médiaként jelenik meg, mint annak idején az első televíziós vita. Éppen a republikánus Bush elnök alelnökeként megjelenő Dick Cheney által korábban vezetett vállalat ügyeit kérdőjelezte meg John Edwards demokrata alelnökjelölt, mikor Cheney a tényeket nyilvántartó FactCheck.org oldalra hivatkozott védekezésében.

Illetve ez volt a szándéka, de véletlenül FactCheck.com-ot mondott. Ez politikailag előre nem látott kényelmetlenséget szült, mivel a .org végű adattárral szemben a .com végű oldal egy kajmán-szigeteki reklámcég weboldala. A vállalat rövid időn belül érzékelte a tévedést, valamint a megnövekedett fogalmat, és úgy döntött, hogy demokrata érzelmeit kimutatva a Soros György által kifejezetten Bush újraválasztása ellen létrehozott oldalra irányítja tovább a forgalmat. A cég jogi képviselője szerint ennek oka egyrészt a szerverek terhelésének csökkentése, másrészt a politikai hovatartozásuk kifejezése volt. A nyelvbotlás és a forgalomátirányítás miatt rengeteg republikánus szavazó kötött ki demokrata kampányoldalon, a FactCheck.com szerint másodpercenként 100 látogató.
1 hozzászólás

[Tiltott felhasználó!]

12 éve, 9 hónapja és 20 napja

[Tiltott felhasználó!]

 
legutóbbi hozzászólások