Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Több évtizedig az egyik legfőbb hírforrást az újságok és magazinok jelentették, melyek az internet terjedésével egyre inkább tértek át az online világra, ugyanakkor számos köztes megoldásra is van példa. Sokan ugyanis nem váltottak 360 fokban, csupán 180-ban és a "digitalizálást" úgy hajtották végre, hogy újságjaikat elektronikus formában is megvásárolhatóvá tették. Így tehát az ingyen elérhető honlapjukon nem minden tartalom jelenik meg, hanem a hagyományos újsághoz hasonlóan, bizonyos időközönként megjelenik az online újságjuk.
Ezek ugyanakkor sokak szerint még mindig nem elég olcsók és rengeteg olyan tartalmat kínálnak, melyeket más forrásoktól akár ingyen is beszerezhetnek az olvasók. Az Amerikában nemrég béta fázisban elinduló Blendle pont erre kínálna megoldást, hiszen cikkenkénti fizetést tesz lehetővé. A kezdeményezéshez olyan óriások csatlakoztak, mint például a Wall Street Journal, Financial Times és Economist, sokak szerint pedig ez a módszer jelentheti az arany középutat.
mordorer
10 éve, 2 hónapja és 2 heteHa ez lenne az ára mondjuk a reklámmentességnek én simán bevállalnám néhány oldalnál. Viszont sajnos szerintem itt is az lenne, mint a nyomtatott lapoknál, hogy kifizetsz egy rakat pénzt értük és még úgy is teli vannak oldalas hirdetésekkel.
totyak
10 éve, 2 hónapja és 2 heteNem is értem egészen mit jelent a cikkenkénti fizetés. Hogy tudsz választani a cikkekből, ha még nem is látod őket?
És ez mit jelent: „Sokan ugyanis nem váltottak 360 fokban, csupán 180-ban” 360 fok az nem váltás, hanem ugyanoda visszajutunk, ahonnan indultunk.
zender
10 éve, 2 hónapja és 2 heteMost is van ilyen, ráadásul magyarul. Látsz valamennyit a szövegből de a teljes cikkért fizetni kell.
Egyébként GC hogy áll ehhez a kérdéshez?
warriorautobot
10 éve, 2 hónapja és 2 heteAkkor leszoknék a hírolvasásról neten.
Így is a fele csak valami nagy felkapott félreérthető címmel van ellátva hogy biztosan rákattintson az illető.
kpal
10 éve, 2 hónapja és 2 heteEz halott ügy , az internet világa a reklámokból él .
totyak
10 éve, 2 hónapja és 2 heteÉrtem. Soha nem találkoztam ilyesmivel, nekem ez teljesen új. És őszintén szólva nem is nagyon tetszik.
marco
10 éve, 2 hónapja és 2 heteDolgozunk egy saját megoldáson mi is egy ideje. Na nem a cikkekért fizetésen, hanem a reklámok megreformálásán. Évek óta élen járunk a reklámzaj minimálisra szorításán, remélhetőleg ez érződik is az oldalon.