Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Microsoft több téren is nagy riválisa a Google-nek, a jelek szerint pedig hamarosan egy újabb piacon küzdhet meg egymással a két amerikai vállalat. Ez a piac nem lenne más, mint csúnyán fogalmazva a vezeték nélküli képtovábbítók piaca, melyen jelenleg a két vállalat közül csak a Google van jelen. Az ő résztvevőjük, a Google Chromecast jól is fogy, az FCC oldalán felbukkanó dokumentum szerint pedig a redmondiak is ennek reményében fejlesztették ki újdonságukat.
A Microsoft egyébként egyike azon vállalatoknak, akik nagyon komolyan támogatták a Miracast projektet, a vállalat pedig a jelek szerint egy komoly PC-mobil-táblagép együttműködést szeretne elérni ezen a téren. Szintén árulkodó jel lehet, hogy az augusztusi Windows 8.1 frissítésben is újabb javítások érkeztek a Miracast terén. A termék hivatalosan még nincs bejelentve, így árat sem tudunk társítani hozzá, de a redmondiaknak mindenképpen versenyképes áron kell kínálniuk újdonságukat, ha nem akarnak ismét fölöslegesen dolgozni.
fantis6
11 éve, 4 hónapja és 3 hetehajrá MS, remélem azért erősebb lesz mert jót tesz a piacnak 🙂
gokuvsvegita
11 éve, 4 hónapja és 3 heteHát meglátjuk mi lesz ebből…
hentes
11 éve, 4 hónapja és 3 heteChromecast sem nagyon terjed, ez mitől lenne jobb?😮
petrovicsz
11 éve, 4 hónapja és 3 heteEz elég érdekesen hangzik, kíváncsian várom a fejleményeket!
kpal
11 éve, 4 hónapja és 3 hetemar megint egy halott ölett