Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Talán a technikai fejlődésnek sikerült lelassulnia az utóbbi időben, esetleg a Microsoft játssza ki nagyon jól a lapjait, de úgy tűnik, hogy a cég saját konzoljával szeretné átvenni a Sony üzletpolitikáját, és így legalább 10 esztendőre kitolni az Xbox 360 élettartamát, ami az öt éves múlttal rendelkező szerkezet esetében újabb 5 esztendőt jelentene. Minderről Chris Lewis, a Microsoft Europe egyik magas beosztásban lévő alkalmazottja beszélt egy interjú során, még a múlt heti gamescom alatt.
Lewis természetesen indokot is hozott a már saját határait feszegető masina életciklusával kapcsolatban, szerinte ugyanis a Kinect megjelenésének köszönhető majd az, hogy ilyen szép és hosszú utat tesz meg az Xbox 360, ami így 2015-ig is húzhatja a Microsoft szekerét, méghozzá úgy, hogy közben képes lesz újabb és újabb játékosokat vonzani magához. Hogy Chris a fentiekben mennyit tévedett, azt az idő majd eldönti, mindenesetre a lényegesen fejlettebb PlayStation 3 gépezettel az Xbox 360 már egyre nehezebben tartja a versenyt, elsősorban az adathordozó túlzott korlátozottsága és a teljesítmény miatt.
marco
15 éve, 4 hónapja és 3 heteKicsit eltúlzott számítás ez szerintem.🙂
vendeg
15 éve, 4 hónapja és 3 heteNem gyengén…😄
scal
15 éve, 4 hónapja és 3 heteNem akarok hülyeségeket beszélni, de mintha már a Crysist is butítatni kellett volna rá ha megjelenik, az meg kb 2 éve volt.
dns
15 éve, 4 hónapja és 3 heteHát nem tudom, végül is még mindig HD konzol mozgásérékelővel, úgyhogy a Wii-t ilyen szempontból beelőzi…
Legfeljebb a későbbiekben nem a legújabb, csili-vili grafikájú, hanem rángatózós játékok születnek majd hozzá😛
vendeg
15 éve, 4 hónapja és 3 hete„mindenesetre a lényegesen fejlettebb PlayStation 3 gépezettel az Xbox 360 már egyre nehezebben tartja a versenyt, ”
Kár hogy a ps3 max cpu szinten erősebb, a grafikus rész meg gyengébb (nem véletlen csúnyábbak mindig a multiplatform játékok rajta)… de egyébként meg mindkettő felett eljárt az idő, ma már egy mezei hd4670- es vga is erősebb bármelyiknél és azt is ki lehet kötni hdtvre… wii meg… ott meg az van, hogy nintendo nem fog már rá soket költeni… kezdettől fogva nyereséges minden egyes előállított darab, mivel már akkor elavult alkatrészekből rakták össze amikor megjelent. Eladtak belőle 75milliót… nem érdekli őket az életciklusa már… csurig a zsebük, van miből fejleszteni új ketyerét… ms meg a sony meg nemhogy a gépeken buktak rengeteget, de évekig üzemi szinten is veszteségesek voltak mert a játékeladásokból sem jött annyi pénz hogy fedezze a konzolokon lévő veszteséget. Így természetesen megy a nagy duma a még hosszú életciklusról, mert nincs más lehetőségük, vissza kéne hozni a veszteségeket… nintendo meg közben röhög a markában. A közel 200 millió eladott ds, ami kb egy xbox 360 arcade áráért kelleti magaát a polcokon, na az meg aztán pénzhegyet termelt ugyancsak, mert annak meg aztán az előállítási költsége valahol a legócskább mobiltelefon szintjén lehet…