A játék ugyanis tervezetten két DLC-t kapott volna, ebből az első a Reverie névre hallgat, és ugyan a PlayStation 3-as játékosok meg is kapták, Xbox 360-ra viszont újfent el lett csúsztatva a kicsike.
Minderről az alkotás hivatalos Facebook oldalán számolt be a Konami brigádja, az ok pedig, amiért meg kellett hozniuk ezt a döntést, a technikai problémák rovására írható. A Microsoft konzoljával rendelkezők legnagyobb sajnálatára pedig a Konami nem is tudott újabb megjelenési dátummal szolgálni, így tehát csak annyit mertek nyilatkozni, hogy amikor már biztosan elhárították a problémákat, jelentkezni fognak ezzel kapcsolatban. Várjunk tehát türelemmel.