Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A következő hét egyik legnagyobb durranásnak ígérkező címe kétségtelenül a Call of Duty: World at War. Az elődök remek eladásokat produkáltak, és az Activision marketinges hadigépezete mindent megtett, hogy a legfiatalabb gyermek is felnőjön hozzájuk. Ennek köszönhetően a bevétellel valószínűleg nem lesznek gondok, reménykedjünk, hogy a minőséggel sem. A személyes tapasztalatokra még várnunk kell egy kicsit, de a most érkezett videó segítségével mi is belekóstolhatunk pár rövid perc erejéig, hogy mivel is kell szembenéznünk, ha rábökünk a new game menüpontra.
Persze ez nem azt jelenti, hogy végig csak az akciót csodálhatjuk, ugyanis a csomag része az intro is, majd a játék grafikus engine-je jelenít meg egy rövid képsorozatot, amelyen japánok faggatják hősünket. A tétlenség nem tart sokáig, hamarosan befutnak társaink, akik kisegítenek szorult helyzetünkből, sisakot és pisztolyt nyomnak kezünkbe, és beindul a banzáj. Robbanások, ordítozó katonák tömkelege, fegyverek kerepelése – van itt minden, ami ez eddigi részekre jellemző volt. Újdonságot azonban egyelőre nem láthatunk, bizonyára a játék későbbi szakaszaira tartogatják őket.
Nem is rabolom tovább az időtöket felesleges szavakkal, tessék megtekinteni a lenti szösszenetet.
szita2
17 éve, 2 hónapja és 1 heteháááát én a COD 2 óta nem játszottam semin a call of duty lenne
tibit
17 éve, 2 hónapja és 1 heteDru, ezzel szíven lőttél. Nálam a CoD sorozat a favorit, minden másnál előnyt élvez.
vendeg
17 éve, 2 hónapja és 1 hete… ez kell a népnek, a tizenéveseknek, még több vér, még több brutalitás …
marco
17 éve, 2 hónapja és 1 heteAz örök vitatéma… Akkor ne nézzen híradót sem. De a National Geographic-re se nagyon kapcsoljon át. Mármint a tizenéves.
tibit
17 éve, 2 hónapja és 1 heteNa ja, ha így néznénk a világot szinte már mindent meg lehetne tiltani a gyereknek!
Bár az igaz, hogy mindennek van határa.
Call of duty meg egyáltalán nem brutális, esetleg a waw, de az se nagyon.
Amúgy régen is ez volt, a régi Rómában a gyerekeket nem színházba vitték szabadidejében, hanem egy jó kis szaftos gladiátorjátékra, hadd szokja a vért. Na mindegy.😄
pippy
17 éve, 2 hete és 16 órájanem tudom mi bajotok van? a hófehérke nem brutális, a vén banyával, a mérgezett almával, minden mesében van brutalitás, csak azt nem veszitek észre. egyébként nem kell engedni a gyereket játszani ha féltitek!
vendeg
14 éve, 9 hónapja és 1 hetehol van itt raze csalókód??????????????????????????😕😕😕😕😕😕