Brett Ratner: A játékok bűvöletében

2008. május 28.
2.0281
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
FutuRetrO profilja, adatai
FutuRetrO
Brett Ratner a rendszeres moziba járók számára lehet ismerős, hiszen az úr számos Hollywood-i produktumot rendezett vászonra az utóbbi években, úgy mint a Csúcsformában trilógiát Jackie Chan-nel és Chris Tucker-rel, valamint az ő nevéhez fűződik az X-men: The Last Stand is.

Bratt-et újabban a konzolos játékok vonták bűvkörükbe, melynek hatására el is kezdett ihleteket meríteni, honnan máshonnan, mint a videójátékokból.

Elmondása szerint figyelme egyre inkább az elektronikus játékok felé terelődik, hiszen azon meglátást vallja, hogy jelenleg sokkal izgalmasabb ipar, mint a filmes világ. Mielőtt bárki is a szívéhez kapna, Brett uraság nem fog átpártolni és beállni konzolos producernek, viszont remek alapanyagokat szívhat magába az újabb mozis munkáihoz. "Filmeket fogok készíteni a játékok alapján." Ezzel bizony sokan próbálkoztak előtte, de csak kevesen értek el osztatlan sikereket, neki talán összejöhet. Van akik visszefelé "konvertálnak", ő ebbe az irányba kíván elindulni. A két ipar mindig is egymást segítette, több-kevesebb sikerrel, ugyebár.

Az ötlet azután pattant ki zseniális elméjéből, miután összehozott egy promóciós anyagot az Activision jegyezte Guitar Hero számára a Fox American Idol döntőjére a múlt hét folyamán. Korábban Mariah Carey Touch My Body című 2008-as videó klipjében tűnt fel egy műanyag, játékgitár, mely szintén a népszerű ritmusjáték odaillő hozománya, a mozgókép pedig Brett ékes szerzeménye. Az összefüggés nem véletlen, hiszen Ratner uraság számos klippet segített világra, nem kevés zenei kiválósággal hozta össze a sors munkája során, így dolgozott többek között Puff Daddy-vel, Madonna-val, Mariah Carey-vel és a Wu Tang Clan-nal.

A kapocs tehát megvan az amerikai fejlesztő/kiadó óriás és Brett között, hamarosan indulhat a közös munka, a szuper kooprodukció. Azért azt nem eszik olyan forrón, de láthatóan a fejébe vette, hogy az Activision szellemi tőkéjéből táplálkozva vászonra álmodik néhány szaftos akciót, majd legjobb tudása szerint meg is valósítja azokat. Egy Call Of Duty mozi rendel. Sok sikert kívánunk az újabb megpróbáltatások gond nélküli megoldásához, magunknak pedig remek játékos filmadaptációkat kívánunk. Meglátjuk, hogy ebből mi fog kisülni.
1 hozzászólás

Vendég

17 éve, 1 hónapja és 13 napja

wow

válasz erre
 

kapcsolódó hírek, cikkek

Herkules

Herkules

legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljaManiac profilja