A Breach kizárólag multiplayer játékmódokkal lesz felvértezve, és dobozos formában nem, mindössze digitális letöltés útján szerezhetjük majd be. A játék a Six Days in Fallujah technológiáját használja, amelyből elsősorban a környezet rombolhatóságát kell kiemelni, amely hasonló színvonalú lesz, mint a Battlefield: Bad Company 2-ben, illetve a Red Faction: Guerrillában tapasztaltak. Ám a csapat elnöke szerint – ellentétben a BC2-vel – teljes fizikai szimulációt használnak a rombolás minél tökéletesebb megvalósítására. Ennek köszönhetően például képesek leszünk csupán 1-1 téglát kilőni a falból, így teremtve ideális lőállást magunknak. Emellett a fedezékrendszer sem kispályás, szorosan összefügg a tereptárgyak formálódásával, hiszen a robbanásoknak hála mindig bőségesen el leszünk látva megfelelő fedezékkel, amelyeket remekül ki is tudunk majd használni.
Az akcióba 5 kaszttal (egyelőre a Rifleman ismert) vethetjük bele magunkat, amelyek közül 1-et nem használhatunk rögtön, hanem fel kell oldanunk. Mindannyiuk különböző lőszerszámokkal és eszközökkel van megáldva, utóbbiakból 12 lesz összesen, mindegyiket alkalmazza a CIA a való világban. Tapasztalati pontokat szerezhetünk az ellenfelek likvidálásával, amelyeket fegyverek, szerszámok és perkek vásárlására fordíthatunk. A sebzési rendszer valósághű, egy fejlövés minden esetben végez a célponttal. Az élet nem regenerálódik misztikusan, és nincsenek mágikus medkitek sem.
Az Atomic Games a Battlefield 1943 modelljét kívánja követni, azaz a Breach sem teljes árú lesz, 15 dollárért cserébe tölthetjük majd le. A nyár folyamán először konzolokra, majd pár héttel később PC-re érkezik. Kezdetben 4 pályával lesz ellátva, és további 2 is megnyílik, amint sikerül teljesíteni a közösség számára kitalált célokat, amely megoldás szintén a Battlefield 1943-ra hajaz.
marco
15 éve, 9 hónapja és 3 heteJól néz ki, tetszik. Amúgy is szeretem az ilyen jellegű játékokat. Ez meg különösen értékelem: „képesek leszünk csupán 1-1 téglát kilőni a falból, így teremtve ideális lőállást magunknak”.
shade
15 éve, 9 hónapja és 3 heteAkkormost, ebben lehet repülni? Mert a felső és az alső képet nemtudom azonosítani. xD
marco
15 éve, 9 hónapja és 3 heteSzvsz éppen felrobban a csávó alatt valami. Vagy ugrál.😄