Az új és egyben harmadik bővítményt két kiváló darab előzte meg, így nem kevés okunk van reménykedni abban, hogy ezt is derekasan összedobja az illetékes csapat. Ugyanakkor sem a bejelentés idejében, sem azután nem tudtuk, vajon mikor kíván a virtuális boltok polcaira kerülni a kiegészítés, ám a mai napon a mögöttes személyek úgy gondolták, éppen itt az ideje a datálásnak.
Ennek folyományaként megtudtuk, hogy az Xbox 360 konzollal rendelkező játékosok már a mai napon letölthetik a DLC-t, természetesen a Live-ról, 800 MS pont ellenében, a másik két platformmal rendelkező kollégák azonban egy kicsit várakozásra vannak kényszerítve, ők ugyanis csak csütörtökön, tehát február 25-én kaparinthatják meg az ígéretes letölthető tartalmat, méghozzá 9 dollár ellenében, a PlayStation 3 konzolosok a PSN-en, míg a PC-s játékosok a megszokott helyen.
Az új tartalomról érdemes tudni, hogy rengeteg eddig soha nem látott és brutális ellenféllel gazdagítja majd a Borderlands világát, az új környezete sokkal jobban illeszkedik az eddig ismertek mellé, megnövekedik a szintkorlát is, egyenesen 50-re, de néhány új fegyver is a rendelkezésünkre áll majd, hiszen az új ellenfelek mellé kötelező néhány ismeretlen csettegő. Az instrukciók így tehát adottak, Xbox 360 konzolosok még ma, PlayStation 3 és PC platformmal rendelkezők csütörtökön szerezhetik be a The Secret Armory of General Knoxx DLC-t.