Borderlands: Mad Moxxi DLC gameplay teaser

2009. december 31.
2.6861
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A Gearbox számára a Borderlands kétség kívül meghozta a sikert, mindezt pedig olyannyira, hogy feltehetően már a tervezőasztalokra került a játék folytatása, amelyről a múltban már megtudtuk, hogy biztosan lesz, a kérdés inkább az, hogy mikor.
 

Mindenesetre amíg csak a tervezőasztalok kiváltsága a program, addig bőven van idejük az illetékeseknek az első rész bővítésére, amelyet egyszer már sikeresen megtettek egy zombis bővítménnyel, most azonban egy kissé más irányba terelik a témát.

A Borderlands második DLC csomagja ugyanis nem tartogat számunkra élőhalottakat, sem konkrét történetet, kemény és kordába zárt harcokat viszont annál inkább. A Mad Moxxi DLC ugyanis nem tartalmaz mást, mint eszméletlenül kemény aréna küzdelmeket, amelyek szintén órákat vehetnek el a játékosok életéből, annak ellenére is, hogy a letölthető csomag nem köthető majd a főtörténethez semmilyen formában sem. Ennek ellenére példátlan élmények várnak ránk a betöltését követően, ha pedig nem hinnéd el, akkor tekintsd meg a frissen befutott trailert a DLC-ről, amelyben mozgás közben tekintheted meg a készterméket. Mindemellett a csomag Xbox 360 konzolosok számára már elérhető, január első napjaiban a másik nagy konzollal rendelkezők tábora is megkapja majd, míg a PC-sek csak egy egyelőre ismeretlen időpontban.

#tv#
Borderlands kétség kívül meghozta a sikert, mindezt pedig olyannyira, hogy feltehetően már a tervezőasztalokra került a játék folytatása, amelyről a múltban már megtudtuk, hogy biztosan lesz, a kérdés inkább az, hogy mikor.'>
1 hozzászólás

skyman

16 éve, 9 hónapja és 20 napja

Hát remélem h minél hamarabb elérhetövé tesziik a pc-sek számára is ezt a kiegészitöt mosolygó smiley
Egyébként kiváncsi vagyok h mit találnak ki folytatásként.

válasz erre
Borderlands
6.199 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
MaryRichard profilja