Borderlands: Bejelentve a The Secret Armory of General Knoxx DLC

2010. január 29.
3.2611
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A 2K Games és a Gearbox Software brigádja örömmel jelentette be a mai nap reggelén a Borderlands című alkotásukhoz tartozó legnagyobb DLC csomagot, amely a The Secret Armory of General Knoxx névre hallgat, és egy jelenleg ismeretlen időpontban érkezik PC-re, Xbox 360, valamint PlayStation 3 konzolokra.
 

A játékosok már készülhetnek is a brutális, eddig soha nem látott ellenfelekre, amelyeket tonnányi új küldetésen keresztül ismerhetnek meg.

A csomagban azonban megtalálható lesz rengeteg új fegyver és tárgy is, amelyek önmagukban - kombinálásukat követően pedig pláne - óriási tűzerőt biztosítanak az új jövevényekkel szemben. A DLC emellett a szintkorlátot is emelni fogja - mint arról korábban már értesültünk -, hősünket egyenesen 50-es szintig tápolhatjuk, amely az új küldetések és egyéb extrák mellett feltehetően ismét hosszú-hosszú órákra ragasztja oda a Borderlands fanatikusait a képernyőkhöz. Sajnos bővebb információnk nem érkezett a csomagról, ellenben két pillanatkép már most megtekinthető róla, áttanulmányozásukra egy hangyányival lejjebb lesz lehetőséged. Várjuk a továbbiakat!


Borderlands: Bejelentve a The Secret Armory of General Knoxx DLC - 2. kép


Borderlands: Bejelentve a The Secret Armory of General Knoxx DLC - 3. kép


Borderlands című alkotásukhoz tartozó legnagyobb DLC csomagot, amely a The Secret Armory of General Knoxx névre hallgat, és egy jelenleg ismeretlen időpontban érkezik PC-re, Xbox 360, valamint PlayStation 3 konzolokra.'>
1 hozzászólás

Vendég

16 éve, 7 hónapja és 19 napja

Hmmmmmosolygó smiley már vártam neten 1 haverral kitoltunk a simat a madmoxxis és a zombit is ez lesz a következö falat röhögő smileyröhögő smileykacsintó smiley

válasz erre
Borderlands
6.199 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
VaPe profiljablockblastio profiljablockblastio profiljablockblastio profiljaManiac profilja