Az alkotás mégsem csak ezzel, hanem enyhén megdöbbentő számadataival is szeretné elkápráztatni a fanatikusokat. Itt van például rögtön a dupla végigjátszás lehetősége, amelyre szinte rá leszünk kényszerítve akkor, ha minden egyes ellenfelet és egyebet ki akarunk próbálni. De felhozhatnánk a milliós számadatokkal büszkélkedő fegyverkombinációkat is, a listát teljessé azonban csak a hatalmas bejárható világgal tehetjük, tehát a Borderlands több szempontból is, jó előre bebiztosította sikerét.
Ez azonban természetesen még nem minden, hiszen hallottunk már nagy szavak után romba dőlni mindent, és egészen mostanáig sokan talán úgy gondolták, hogy a Borderlands is erre a sorsra jut, azonban egyre jobban úgy tűnik, hogy megérkezett a megváltást, a biztosítékot hozó videó. Az alábbi mozgóképen ugyanis a játék első tíz percébe nyerhetünk bepillantást, minden különösebb polírozás vagy vágás nélkül. Aki tehát a nyers valóságra, a játék valódi hangulatára kíváncsi, az most megbizonyosodhat róla, illetve ha kételyei lettek volna korábban, nem kizárt, hogy most azok is eloszlanak. Íme a látnivaló:
marco
16 éve, 3 hónapja és 4 napjaHát ez nem az én világom…🙁
shade
16 éve, 3 hónapja és 3 napjaEz unreal technology-s? 😮