A roppant sikeres életutat magának tudó karakter által fémjelzett első videojátékból – Super Mario Bros. – összesen negyven millió példányt adtak el világszerte, és a legtöbb vele készült alkotás sikerre vitte, a mai napig is a világ legjobb játékainak listáján Mario dobogós helyezéseket tudhat magáénak. Az ünnepélyes alkalom örömére a Nintendo egy a karakter születésnapját ünneplő csomagot jelentet meg Japánban október 21-én, ami kizárólag Wii-re érkezik, a klasszikussá érett első Mario epizóddal a fedélzeten. Sajnos a pakk világszintű terjesztéséről egyelőre nem szólnak a híradások, de reméljük, hogy nem csak a ferde szemű kollégák élvezhetik majd ezt a kiváltságos csomagot. Ha mégis, akkor is boldog 25. születésnapot kívánunk Mario-nak!
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Talán még maga a Nintendo sem gondolta volna 25 évvel ezelőtt, hogy egy piros és kék ruhába bújtatott, óriási bajusszal rendelkező, ráadásul olasz származású vízvezeték szerelő karakter fogja meghozni számukra a legnagyobb sikereket, ám, mint ahogyan arról a történelemkönyvek tanúskodnak, így történt, a mindannyiunk által kedvelt Mario ugyanis a tegnapi napon betöltötte 25. születésnapját, lévén 1985. szeptember 13-án került első ízben Mario játék a boltok polcaira Japánban.
vendeg
15 éve, 4 hónapja és 6 napjaA kislegényt kalandjai ha jól tudom, a legnagyobb példányszámban eladott videojáték sorozattá tette. Jól tudom?
tibit
15 éve, 4 hónapja és 6 napjaA „kislegényt”! haha 😄 Ezen kívül sztem nem épp kis… 😛
Srećan rođendan Mario!
shade
15 éve, 4 hónapja és 6 napjaBoldogot!😄
totyak
15 éve, 4 hónapja és 6 napjaCsak tudnám, hogy miért pont egy vízvezetékszerelő száll szembe minden nyavajával a hercegnő megmentéséért?
lac
15 éve, 4 hónapja és 5 napjaHa belegondolsz, egy vízvezetékszerelőnek még mindig több esélye van a harcban, mint egy szemüveges fizikusnak…😄
shade
15 éve, 4 hónapja és 5 napjaHa jobban belegondolsz mario olyan mint jézus. xD