Bár az idei esztendőben kaptunk egy kiváló Street Fighter IV-et, előtte jó pár évig szinte egyetlen komolyabb cím sem látogatta meg a platformot, de nagyon reméljük, hogy ez a jövőben másképpen alakul. Sőt, ne reméljük, hanem tudjuk, hiszen bár csak a nyár folyamán derült ki, hogy konzolokra Európába is megérkezik a BlazBlue: Calamity Trigger, az emberek rögtön egy PC-s változatról kezdtek beszélni, ma pedig már mondhatni biztosra vehetjük ezen verziók megérkezését.
Az elsősorban Kelet-Ázsiában népszerű oldalnézetes verekedős program ugyanis már teljesen hivatalos, konzolok mellett PC-re is érkezik, legalábbis Franciaországban biztosan, jelentette be a Tradewest Games SAS, akik 2010 első pénzügyi negyedévében szeretnék leszállítani a programot. Bár a legtöbb külföldi gamer magazin felhívja a játékosok figyelmét arra, hogy a francia megjelenés az csak francia megjelenés, de ha már egyszer legyártották személyi számítógépekre a programot, akkor miért ne lehetne máshol is megjelentetni? Így tehát mondhatni teljesen biztosak lehetünk abban, hogy a BlazBlue: Calamity Trigger PC-re is érkezik, és a platform egy újabb kiváló oldalnézetes verekedős játékkal gazdagodik, méghozzá a jövő esztendő elején. Várjuk!