Mikor egy-két hete felkerültek a rajzok, rögtön elindult a spekuláció, egyik-másik hazai portálon kacsának minősítették, vagy legalábbis fenntartással kezelték a dolgot, mi azonban vagyunk akkora jóstehetségek, hogy már akkor borítékoltuk a második epizód eljövetelét. A képeket Ben Mauro tette fel a saját blogjára, és ily módon szolgáltak alapul akkor a spekulációknak. Nem világos, miért gondolta volna bárki is, hogy kamu az egész, azaz nyilvánvaló, hogy egy profi grafikus nem szórakozásból teszi közzé az olyan munkáit, mint például a következő kép, hogy aztán kuncoghasson rajta, hogy mennyire megviccelt mindenkit.

Egy szó mint száz, immár teljességgel hivatalos a bejelentés, nagy-nagy meglepetésünkre lesz Bioshock 2! A fejlesztésért a 2K Marin Studio gondoskodik, és 2009 utolsó negyedében érkezik a második rész. Nagyjából ez előző mondatban össze is foglaltam azt az információhalmazt, amit eddig rendelkezésünkre áll. Több infó (remélhetőleg) hamarosan, addig is még egyszer-kétszer lesz rá időtök végigtolni a tavalyi esztendőben a "Game of the Year" megtisztelő címet kiérdemlő Bioshock első részét!

Kapcsolódó:

Bioshock 2 koncepció rajzok
Bioshock – X360