Amikor 2001-ben kijött a Combat Evolved, még magát a Microsoftot is meglepte a játék sikere. Sőt, a Halo adta el az X-boxot, és neki köszönheti a Microsoft, hogy egyáltalán jutott szelet a tortából. No és ekkor vetették fel először a film ötletét is. Azonban akkor még nem voltunk túl Lara Croft, Max Payne és Uwe Boll kalandjain.
Pedig nem az alapanyagban van a hiba rendszerint, hanem a "minél kevesebből minél többet", "ez csak egy gügye játék" esetleg "a neve úgyis eladja" produceri hozzáállásban. A Microsoft egyszer már elment Hollywoodba, de végül a tárgyalások megrekedtek. Elemzők szerint a film - akár sikeres, akár nem - elsősorban a kapcsolt produktumok iránti érdeklődést lendítené fel. Mindenki venné a kis Master Chiefet, vagy az áruházakban, vagy a gyorséttermekben a gyermek menü mellé. Ugyanakkor a Halo már nem csak egy játék, egy egész saga, ami önálló univerzummal rendelkezik a játékok révén. Szinte már a pop-kultúra elidegeníthetetlen része.
Phil Spencer a Microsofttól úgy nyilatkozott nem tartják kizárva a lehetőséget, hogy a játékból ne lehetne egy jó filmet készíteni, de egyelőre nem találtak megfelelő forgatókönyvet. Ugyanakkor véglegesen nem zárkóznak el a gondolttól, de nem tartják egyelőre szükségesnek sem. Az IMDb-n viszont már ott van egy "bejelentett" állapotú Halo film, és a dátum, a rossz ómenű 2012. A kérdés azonban továbbra is az; szükség van-e Halo filmre?