Ken Levine meglátása szerint a videojátékok fejlesztése nem feketéből és fehérből áll: nincs jó vagy rossz út.
„Úgy vélem, számos módszerre nyitottnak kell lenned” – felelte Levine, amikor arról kérdezték, ragaszkodni fog-e az Irrational Games a „Bioshock formulához” az elkövetkező címek esetében.
Akárhogy is tesz a stúdió, az biztos, nem pusztán a cutscene-ekre és a sztorira támaszkodnak majd; maga a játékos is szerves részét fogja képezni a történetnek, hiszen számos mozzanat az Ő fantáziájára lesz bízva.
„És szerintem ezt sokan szeretnék” – folytatta. – „Biztos sokan akadnak, akik azt kívánják, hogy pontosan úgy kapják kézhez a történetet, ahogy azt a készítőknek szándékukban áll tálalni, és ez rendben is van. Ugyanakkor véleményem szerint néhányan nagyra becsülik, hogy ilyen szinten megbízunk bennük.”
Amikor Levine-t arról faggatták, mit gondol azokról a fejlesztőkről, akik szerint bevett módszerekkel érdemes egy játékot készíteni, ő így felelt:
„Most komolyan, ők megb***hatják.”
A BioShock Infinite-t, az Irrational társulat következő játékát jövőre tervezik útjára bocsátani Xbox 360-on, PS3-on és PC-n.
vendeg
14 éve, 2 hónapja és 2 heteLaza szöveg🙂
vendeg
14 éve, 2 hónapja és 2 heteFiktív és mediterrán…🙂🙂🙂 Kész!🙂
kekmedve
14 éve, 1 hónapja és 1 heteJaú poszt, mint mindig!🙂
vendeg
14 éve, 1 hete és 1 napjaNa hát akkor ezt megmondta.😄