Bioshock 2: Október végén érkezik Európába

2009. május 27.
1.7581
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A Take-Two megerősítette a BioShock 2 pontos megjelenési dátumát, amelyet körvonalazódva már tudtunk, de most elviekben a végleges időpont került a birtokunkba.
 

A cég szerint a játék Európában október 30. napján, míg Amerikában néhány nappal később (pont beleesnek az ünnepek), november 3.-án fog boltokba kerülni, tehát az előzetes hírek, miszerint idén ősszel alámerülünk, igazak voltak, és reméljük semmilyen utólagos módosítást nem eszközölnek már ezzel kapcsolatban.

A BioShock második epizódjában ismét a víz alatti Rapture városkájába csöppenhetünk, ahol hatalmas Big Daddy-ként göngyölíthetjük fel az aktuális történetet. Túl sok és forradalmi újdonság az első epizódhoz képest ugyan nem lesz, de a hangulat megmaradása már teljes siker lehet, hiszen a BioShock világa nem csak hihető valamilyen szinten, de még roppant hátborzongató is.

Időközben egyébiránt szépen megújult a játék teaser oldala, ahol a kezdet kezdetén nyomozgathattunk a történtek után, érdemes vetni rá néhány pillantást, hiszen a világtérkép átalakult egy irodává, ahol az eddigi térképet a falon látjuk. Szinte már kalandjátékos elemeket felvonultatva tudunk nézelődni az irodában, és érdemes is lesz körbeszaglászni, ha van egy kis időtök pillantsatok rá, a cím még mindig ugyanaz: www.somethinginthesea.com

A hűvös és depresszív ősszel éppen kapóra fog jönni a játék, október 30.-án tehát érkezik, PC mellett Xbox 360 és PlayStation 3 konzolokra. Várjuk?
BioShock 2 pontos megjelenési dátumát, amelyet körvonalazódva már tudtunk, de most elviekben a végleges időpont került a birtokunkba.'>
nincs még hozzászólás

BioShock
15.990 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
Botyi profiljamarco profiljaglorywebs profiljarDAVE profilja