Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A hétvége komoly rémhírekkel szolgált a Bioshock 2 személyi számítógépes változatait illetően, hiszen egy interjú folyamán, egy illetékes fejlesztő valamiért kifelejtette a PC-t, mint platformot, a megjelenés megemlítésekor. Az elszólás (ami nem kizárt, hogy nem csak az volt), persze azonnal körbe járta a világhálót, megerősítés vagy cáfolás pedig azóta sem érkezett a témával kapcsolatban. Valami más viszont igen.
Ez pedig néhány koncepciós rajz lenne, amelyek a játék egyes karaktereiről készültek, így többek között megtudhatjuk, hogyan is fog kinézni az a bizonyos Big Sister, valamint egy zombi-hölgy, és zombi-úr képét is megtekinthetjük, de fúrókezünk felépítését is áttanulmányozhatjuk, ha szeretnénk tudni mi fán terem a második részben kifejezetten hasznunkra váló alkalmatosság.
Az első gameplay videó után minden bizonnyal nem okoz már akkora élvezetet néhány ilyen kép megtekintése, de érdekességképpen mindenképpen pillantsatok rájuk, hiszen olyan elmebetegek, mint amilyen elmebeteg az egész Bioshock univerzum. Ezért is szeretjük, ugye?