Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Úgy tűnik, a játékosoknak bejött az Ellen Page és Willem Dafoe főszereplésével készült Beyond: Two Souls, az október 8-án megjelent játék ugyanis több mint egymillió példányban talált gazdára 2013 végéig. Guillaume de Fondaumiére, a játék producere Twitter-üzenetében jelentette be a jó hírt, az egymilliós eladás pedig egyben azt is jelenti, hogy a PlayStation 3-exkluzív játék elérte a platina státuszt. A csapat korábbi játéka, a 2010-ben megjelent Heavy Rain, amelyből ezidáig hárommillió példány kelt el világszerte.
Habár a Beyond erősen megosztotta a játékosokat és a kritikusokat egyaránt, az eladási adatok mégis azt mutatják, hogy van igény a hasonló jellegű alkotásokra. A francia csapat egyébként már javában dolgozik következő projektjükön, amely a Sony next-gen konzoljára, a PlayStation 4-re fog megjelenni.
totyak
12 éve, 5 napja és 18 órájaEgy millió, meg 3 millió, szerintem azok nem olyan nagy számok. Én sokkal többre számítottam. Most nem azért, hogy vitát generáljak, de ennyi PC-n is elment volna belőle, ha kiadják.
rdave
12 éve, 1 napja és 19 órájaAzért ez nem olyan népszerű cucc, sokan nem szeretik(vagy ki se próbálják), mert interaktív filmnek tartják és nem érdekes számukra, bár az ő bajuk. 😄
Szerintem sokkal többre a Sony se számított. Legalábbis remélem, hogy nem csalódnak, kellenek még ilyenek. 😄