Aaron ugyanis még az idei évben látogatást tett egy Seattle-i gyermekkórházban, ahol megdöbbenve látta, hogy az egész gyermekosztályon mindössze egyetlen Xbox konzol volt megtalálható, amelyen egyvalaki játszott, a többiek pedig tátott szájjal nézték őt.
Greenberg ekkor elhatározta, hogy gyűjtést szervez a játékosok között annak érdekében, hogy több konzolt tudjon bevinni a kórházakba, méghozzá speciális, úgynevezett "Go Kart" néven ismert egységeken, amelyek egyfajta gurulós hordozóként egy Xbox One konzolt, egy monitort és két kontrollert tartalmaznak.
Greenberg ehhez egy közösségi kampányt is elindított, ahol több mint 12,500 dollár, tehát mintegy 3 és fél millió forintnak megfelelő összeg gyűlt össze annak érdekében, hogy Aaron megkönnyíthesse a kis betegek életét, akik közül vannak olyan súlyos esetek is, akik nem tudnak kijönni a kórteremből, az efféle mozgatható konzolokat azonban könnyedén be lehet tolni hozzájuk a szobába, hogy egy kicsit elfeledkezzenek helyzetükről.