Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az Exit Plan Games közölte, hogy a Bang-On Balls: Chronicles már elérhető PlayStation 5-re és Xbox Series X|S-re is 4K felbontásban, 60 FPS mellett, ráadásul a korábbi generációs felhasználók sem maradnak le. Damien Monnier, az Exit Plan Games társalapítójának és tervezési igazgatójának fogalmazása szerint a Bang-On Balls: Chronicles egy igazi sandbox kaland, melyben keveredik a platformozás, a felfedezés és a harc. A cím támogatja akár a négyjátékos co-op onlinet és helyi játékot, valamint a kétjátékos osztott képernyőt.
A nextgen konzolos megjelenést azt is jelenti, hogy most már az összes főbb platformon elérhető az akciójáték, és a fejlesztők közleménye szerint az előző generációs konzolok egy ingyenes frissítéssel megkapják a nextgen funkciókat. Ami szintén pozitívum, hogy karakterünket több mint 400 elemmel színesíthetjük, mindezt fizetős kozmetikai DLC-k nélkül.
remulto
1 éve, 10 hónapja és 1 heteRégóta szemezgetek vele, bár jobban örülnék egy lemezes kiadásnak. Haragudtam is magamra, amikor lemaradtam a digitális verzió leárazásáról. Jó móka lesz solo és coop módban is, ebben biztos vagyok.
hentes
1 éve, 10 hónapja és 1 heteRohadt addiktív game, nagyon kell vele vigyázni! 😄