Bemutatkoztak az új Nexus mobilok

2015. szeptember 30.
4.1421
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
petike737 profilja, adatai
petike737
Tegnap este végre hivatalosan is bemutatkoztak az új Nexus okostelefonok, melyekről korábban már sajnos minden fontos információ kiszivárgott.

Azért némi pontosítás ráfért a korábban kikerült anyagra, illetve némi meglepetéssel is szolgált a keresőóriás. A LG műhelyében készülő Nexus 5X egy korrekt felsőkategóriás készülék szeretne lenni a maga 5.2 hüvelykes Full HD kijelzőjével és Snapdragon 808-as processzorával, ám a 2GB RAM és a 16GB tárhely már nem mutat túl jól az adatlapon.

A Huawei által gyártott Nexus 6P-nál látszik, hogy egy kompromisszummentes csúcsmodellt szerettek volna készíteni, így az 5.7 hüvelykes kijelző 2560 x 1440 pixelt jelenít meg. A friss Android rendszert 3GB RAM és egy Snapdragon 810-es egység hajtja majd. Mindkét készülék kapott ujjlenyomat-olvasót is, illetve a kamerák terén is sokat ígér a Google.

Az új okostelefonok mellett bemutatkozott a Google Pixel C, mely egy felsőkategóriás androidos táblagép lesz. A 10.2 hüvelykes kijelző alatt ezúttal egy NVIDIA Tegra X1 és 3GB RAM kapott helyet, így komoly gépről beszélhetünk, mely opcionálisan egy csatlakoztatható billentyűzetet is kapott. A magyar árak még nem ismertek, ám az európai árak úgy tűnik nagyon magasak lesznek az amerikai társaikhoz képest.
6 hozzászólás

WarriorAutobot

10 éve, 5 hónapja és 10 napja

Nem rossz készülékek az már biztos. mosolygó smiley

válasz erre

iPet

10 éve, 5 hónapja és 10 napja

Korrekt árképzés...az USA-ban 500 dollár lesz, Európában pedig 650 euró. Nem mintha érdekelne a készülék, just sayin'

válasz erre

rDAVE

10 éve, 5 hónapja és 10 napja

Kedves Google megdobhatna egy LG-vel, cserébe megígérem, hogy minden hibajelentést továbbitok nekik, és még hibát is idézek elő! röhögő smiley

válasz erre

Brutal Terror

10 éve, 5 hónapja és 10 napja

Illene pedig olcsónak lenniük, hiszen referencia telefonok, stock androiddal... wtf smiley

válasz erre

muki

10 éve, 5 hónapja és 10 napja

Milyen fura hogy egyszerre két Nexus telefon érkezett! meglepett smiley

válasz erre

kpal

10 éve, 5 hónapja és 10 napja

Ezek vajon már az új USB-vel érkeznek.

válasz erre
 

kapcsolódó hírek, cikkek

Nincsenek kapcsolódó cikkek.

 
legutóbbi hozzászólások
 
Botyi profilja