Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A grafikus kártyák piacán most ismét egy csendesebb időszakban vagyunk, hiszen az AMD után az NVIDIA is bemutatta a népkártyáit, vagyis idén már kaptunk csúcsmodelleket, középkategóriás kártyákat és jól árasított "eSport" modelleket. Az AMD és NVIDIA páros közül azonban a mobil fronton idén igazán csak az utóbbi húzta meg, hiszen a GTX 1000-es család kompaktabb változatai is iszonyú teljesítményre képesek, amire az AMD csak nemrég kezdett el válaszolni. Kevesen gondoltuk volna, hogy erre az új MacBook Pro modellekig kell várnunk, hiszen bennük debütál a nemrég hivatalosan is leleplezett AMD Radeon Pro 400-as család.
A 35W-os TDP érték alatt tanyázó kártyák közül névszerűen eddig csak a Radeon Pro 450, 455, és 460 került megemlítésre, de vélhetően később még erősebb kártyák is érkeznek. Szerencsére nem csak az Apple gépeiben találkozhatunk majd velük, hanem hamarosan a windowsos partnerek is elkezdik beépíteni a Polaris alapokon nyugvó új modelleket, melyek kapcsán az AMD komoly teljesítménybéli javulást is ígér.
zender
9 éve, 2 hónapja és 3 heteMégse annyira gáz az új MBP…. 🙂
totyak
9 éve, 2 hónapja és 3 heteMobil grafikus chipek, meg a mobil processzorok annyira nem izgatnak, asztali pc-kbe szánt változatokba szeretnék versenyt látni. VGA terén erőlködik az AMD, de processzorok terén semmi. Talán jövő év első felében történik valami.