Bejelentve az Ignite, a versenyjátékok új reménysége

2009. augusztus 12.
1.9801
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Az Ignite név első hallásra a zenerajongóknak egy nagyon jó, magyar vonatkozásokkal rendelkező zenekart juttathat eszébe, de erről most szó sincsen, hiszen egy frissen bejelentett autóverseny játék készülget ezen név alatt.
 

Nyilván a címben elhangzott "új reménység" csak az illetékesek reklámfogása, de a mélyebb ismerkedés után azért rájöhetünk, hogy tényleg akad majd potenciál az Ignite-ban, a gond csak ott kezdődik, hogy a piacot kőkeményen a Need For Speed sorozat és társai uralják, egy ilyen helyzetben pedig nagyon nehéz utat törnie magának egy friss projektnek, legyen az bármilyen ötletes is.

Természetesen forradalmi ötleteket nem kell keresnünk, három szinte teljesen átlagos játékmód áll majd rendelkezésünkre egy kis száguldozáshoz. Az egyik a Score mód, amikor a verseny közben annyi pontot kell gyűjtenünk, amennyit csak tudunk, és lehetőleg a futam élén kell végeznünk, a második a Crash mód, ahol egy előre megadott pontszámból kell gazdálkodnunk, amely akkor fogy, ha nekimegyünk a falnak, vagy egy másik autónak, a célunk pedig, hogy a számláló nullára érése előtt befejezzük a versenyt. A harmadik játékmód a Run Out, ahol a folyamatosan csökkenő számlálót kell kijátszanunk úgy, hogy nekimegyünk mindennek, és időben elérjük az ellenőrzőpontokat, ezzel visszahizlalva a folyamatosan fogyó számláló értékét.

Ez természetesen még nem minden, hiszen tudásunkat 25 versenypályán tehetjük próbára, random időjárási körülmények között, azaz nem csak napsütés, hanem eső és köd is megjelenhet versenyzés közben. A pályákon háromféle autótípussal (American muscle, import autók, szuper sport autók) téphetjük fel az aszfaltot, ám azt, hogy pontosan hány darab négykerekű lesz a játékban, még sajnos nem tudjuk. Az viszont már biztos, hogy lesznek feloldható achievementek, valamint törésmodell is a játékban, amit egy velős kis többjátékos mód tesz teljessé.

Nagyjából ennyi információnk érkezett az Ingite-ról, amely nem fogja megreformálni stílusát, de már most szép és igényes programnak tűnik. Jelenleg sajnos még megjelenési dátumról sem tudunk, de az biztos, hogy egyelőre kizárólag PC-re készülődik.
Ignite név első hallásra a zenerajongóknak egy nagyon jó, magyar vonatkozásokkal rendelkező zenekart juttathat eszébe, de erről most szó sincsen, hiszen egy frissen bejelentett autóverseny játék készülget ezen név alatt.'>
1 hozzászólás

richie8

12 éve, 10 hónapja és 21 napja

Valóban szépnek tűnik, de nagyon kell reklámoznia magát a cuccnak, mert a mostani NFS fanok körében lehet hogy labdába sem rúghat. PEdig ígéretesnek tűnik.

válasz erre
Ignite
4.500 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
Botyi profiljamarco profiljaglorywebs profiljarDAVE profilja