Bejelentve az Achtung Panzer: Kharkov 1943

2010. január 19.
8.9601
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Mikor már kezdtünk majdnem kétségbe esni, hogy a 2010-es esztendőben néhány kiegészítőn, és a UbiSoft által fejlesztett R.U.S.E.
 

nevű forradalmi alkotáson kívül egyetlen stratégia sem eleveníti fel számunkra a második világháborút, akkor a Paradox Interactive felbukkant a semmiből egy vadonatúj játékkal, amely az Achtung Panzer: Kharkov 1943 névre lett keresztelve, és természetesen egy világháborús RTS-t köszönthetünk képében. Áldassék a neve! Lássuk közelebbről a játékot.

A történet maga a történelem, 1943-at írunk, mikor is a Wehrmacht megkezdi Operation Hawk hadműveletet, hogy elfoglalja Kharkov-t. A Totenkopf SS divízió előrehalad, hogy szétzúzza a szovjet tankhadsereget, azonban a Vörös Hadsereg kemény védekezésbe kezd, és beássa magát. Ennek következtében a németek elindítják az Operation Panther hadműveletet, amelyben óriási veszteségeket szenved el mindkét fél, de leginkább a náci Németország. Az irányítást pedig itt kapjuk kézbe, mint parancsnok, akitől komoly stratégiázást követel népe és hazája, és csak rajta múlik majd Kharkov sorsa.

Az alkotás betöltése után hat nagy szkenáriót játszhatunk végig, amely az előbb említett előzményekkel Kharkov elfoglalását vagy védelmét tartja szem előtt. Ennek hála két fél szempontjából élhetjük át a csatát, az USSR mellett így természetesen a Wehrmacht csapatai felett is átvehetjük az irányítást. Egy ütközetben maximálisan 250 katona és 40 jármű vehet részt, melyekkel már óriási pusztítást és stratégiázást élhetünk át, mindezt pedig meglehetősen nagy, 36 négyzetkilométeres térképeken vezényelhetjük le.

Összesen 87 egységtípus lesz felfedezhető a játékban, ami mindkét frakció esetében érvényes, a legérdekesebb pontja a programnak viszont az, hogy nem csak valós időben (real time), hanem körökre osztva (turn based) is irányíthatjuk majd csapatainkat. Hogy ez pontosan mit takar, azt sajnos nem tudjuk, mindenesetre az Achtung Panzer: Kharkov 1943 így is egy roppant ígéretes alkotásnak tűnik, amely még az idei esztendő első negyedévében várható, kizárólag PC-re. Az illetékesek mellékelték a hivatalos gépigényt, néhány képet, valamint a bemutatkozó videót is, ha felkeltette érdeklődésedet, akkor tekintsd meg ezeket is:

Achtung Panzer: Kharkov 1943 minimum rendszerkövetelmények:

Operációs rendszer: Windows XP SP2 / Vista
Processzor: AMD Athlon x2 4200+ / Intel Pentium D 3GHz
Memória: 1 GB
HDD: 2.6 GB szabad hely a merevlemezen
Grafikus kártya: ATI Radeon x1600 / nVidia GeForce 7600 256 MB
Hang: DirectX 8 kompatibilis hangkártya
DirectX verzió: 9.0c

Achtung Panzer: Kharkov 1943 ajánlott rendszerkövetelmények:

Operációs rendszer: Windows XP SP2 / Vista
Processzor: AMD Athlon x2 6000+ / Intel Core 2 Duo 3 GHz
Memória: 2 GB
HDD: 2.6 GB
Grafikus kártya: ATI Radeon x4850 / nVidia GeForce 8800 512 MB
Hang: DirectX 8 kompatibilis hangkártya
DirectX verzió: 9.0c


Bejelentve az Achtung Panzer: Kharkov 1943 - 2. kép


Bejelentve az Achtung Panzer: Kharkov 1943 - 3. kép


Bejelentve az Achtung Panzer: Kharkov 1943 - 4. kép


Bejelentve az Achtung Panzer: Kharkov 1943 - 5. kép


Bejelentve az Achtung Panzer: Kharkov 1943 - 6. kép



#tv#
4 hozzászólás

Tibit

16 éve, 8 hónapja és 27 napja

Vendég írta:
Ekkora kapu fát rugni ehhhh...Legnagyobb tank ütközet volt a második világháborúban itt probálták áttörni szovjeteket a németek.A mai Ukrajna területén Kharkov ejtsd Harkov-nak.Krakkó=Kraków.Így asszem game is egészen más megvilágításba kerül.
Ez még nagyobb kapufa volt, nem is, ez dupla kapufa, az meg nagyon égő ám! mosolygó smiley
A legnagyobb tankcsata? Ugyanmár... Hallott a kedves vendég már Kurszkról? De sztem még Normandiában is több tank csapott össze mint Kharkovnál! nyelvnyújtó smiley
Szóval, menj és rúgj pár gyakorló szabadrúgást te suta!

válasz erre

Maniac

16 éve, 9 hónapja

Vendég írta:
Ekkora kapu fát rugni ehhhh...Legnagyobb tank ütközet volt a második világháborúban itt probálták áttörni szovjeteket a németek.A mai Ukrajna területén Kharkov ejtsd Harkov-nak.Krakkó=Kraków.Így asszem game is egészen más megvilágításba kerül.
Nincs semmilyen kapufa, egy fordítóprogram vezetett félre, a nagy rohanásban pedig nem figyeltem, hogy valóban miről is van szó. Mindenhol javítottam az eredeti angol nevet, és így nincs keveredés!

válasz erre

Vendég

16 éve, 9 hónapja

Ekkora kapu fát rugni ehhhh...Legnagyobb tank ütközet volt a második világháborúban itt probálták áttörni szovjeteket a németek.A mai Ukrajna területén Kharkov ejtsd Harkov-nak.Krakkó=Kraków.Így asszem game is egészen más megvilágításba kerül.

válasz erre

Tibit

16 éve, 9 hónapja

Minden tiszteletem, de az nem Krakkó. Kharkov és Krakkó teljesen más városok, az egyik lengyel a másik "ukrán" (asszem).
Magyarul Harkov, a Kharkov az angol neve a városnak. mosolygó smiley

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
Botyi profiljamarco profilja