A Namco Bandai Games kiadásában megjelenő alkotás az idei esztendőben, annak is forró nyári hónapjaiban kíván a boltokba kerülni, betöltése után pedig egy roppant izgalmas, adrenalintól túlfűtött arcade repülőgépes akciót köszönthetünk, történelmi téma helyett a modern korban játszódva.
Lássuk mindezt kicsit közelebbről! A játékban a valós világban is létező helyszínek felett repkedhetünk majd, így például Tokióban, San Fransiscoban vagy éppen Londonban, a sorozat életében először pedig a szövetségesek pilótafülkéjében kapjuk meg a küldetéseket, amelyekből egy kisebb sztori kerekedik ki. Az Enhanced Combat View rendszernek hála olyan intenzív harcokban vehetünk részt, hogy nem győzünk majd kapaszkodni kis konzolunkba, küzdelmeinket pedig több, mint negyven, a valóságban is létező repülőgép pilótafülkéjéből élhetjük át.
Természetesen nem csak kampány, hanem kooperatív és multiplayer küzdelmek is várnak ránk a programban, így 4 vs. 4 és 8 vs. 8 csatákban is részt vehetünk. Sajnos bővebb információkat egyelőre nem közöltek velünk az illetékesek, de ami késik, az nem múlik, a hivatalos nyilatkozat is arról árulkodik, hogy a jövőben még hallani fogunk az Ace Combat: Joint Assault-ról, így várjuk a továbbiakat!