Hogy megérte-e, az bizony jó kérdés, hiszen sokkal okosabbak sajnos nem lettünk a témában, hiszen még egy megjelenési dátumot sem böktek az orrunk alá az illetékesek, csak elmondták, hogy nagyjából mire számíthatunk majd a második felvonásban.
Nagy meglepetésünkre éppen arra, mint az első részben, tehát kilenc pályányi féktelen verekedésre, fegyverek nélkül, puszta kézzel. A film történéseihez természetesen megint kötődni fog a játék, és míg az első epizód a mozi előtt játszódott, addig most egy elveszett hölgyemény, bizonyos Violet Greene ügyeit fogjuk megoldani. Ismét Rorschach és Nite Owl irányításával vághatunk neki az éjszakai életnek, amely talán sokkal változatosabb lesz, mint az első epizódban volt, bár az eszetlen verekedés nyilván ezt is el fogja feledtetni az emberrel. Ennél több információt sajnos nem préseltek ki magukból az illetékesek...
Magyarán a bejelentés mellé szinte semmi fontosabb és hasznosabb információt nem kaptunk, még csak friss képeket sem mellékeltek, azonban ami késik az nem múlik, szokták ugye mondani, hamarosan reméljük megajándékoznak minket némi látnivalóval, és egy-két komolyabb információval, ami mellé természetesen a megjelenési időpontot sem felejtik majd el. Várjuk, addig is lehet örülni, hogy készül a folytatás, valamint hozzászólás formájában meg lehet vitatni, hogy ki miért is várja, és miért tetszett vagy nem tetszett neki az első rész...