Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Paradox Interactive brigádja szerencsére megmaradt a régi iskolánál, hiszen játékaikhoz nem csak a mára már olyannyira divatossá vált DLC csomagokat gyártják, hanem az igazi, értékes kiegészítőket is. Ennek hála a tegnapi napon - a Paradox Interactive Convention 2010 keretein belül - hivatalos bejelentést nyert a Kingmaker névre hallgató expanzió, amely a nemrégiben megjelent Majesty 2-t szeretné bővíteni egy érdekesnek ígérkező, vadonatúj kampánnyal.
A Return of Grum-Gog küldetéssorozat Ardania földjére repít el minket, ahol Lord Blackviperrel, és annak goblin-seregével gyűlik majd meg a bajunk. Hogy egészen pontosan mi lesz a feladatunk, illetve, milyen újdonságok várhatóak majd az expanziótól a kampányon kívül, azt sajnos nem tudjuk, de az biztos, hogy még az idei esztendő első negyedévében, tehát belátható időn belül érkezik, jelenleg úgy látszik, kizárólag digitális formátumban, 20 eurós árkategóriában. Ha szeretnénk megtekinteni a Kingmaker kiegészítőről néhány képet, esetleg a hivatalos box art-ot, akkor íme a bejelentés mellé csatolt látnivalók. Várjuk a továbbiakat!
horiahun
15 éve, 12 hónapja és 1 napjaNekem kimaradt ez a játék, és réginek tűnik, de a dvd-n lévő képe naon ott van😄 Ha azt látnám és nem nézném meg a rendszerkövetelményeket, akk sztem megvenném😉