Ez az új letölthető tartalom valamikor szeptemberben fog megjelenni, természetesen kizárólag PC-re és Xbox 360-ra, és míg utóbbi tábor 560 pontért vásárolhatja meg az arra alkalmas helyen, addig a PC-s tábor teljesen ingyen fogja kézhez kapni. A Crash Course nevű DLC tulajdonképpen egy apró kis sztorival kívánja kibővíteni az alapjátékot, amely történetileg a No Mercy és a Death Toll kampány között fog elhelyezkedni, és ezt a két kis sztorit szeretné egy nagy egésszé összefűzni, úgymond kifoltozni a homályos részleteket.
Az új kampányhoz természetesen új küldetések és pályák is fognak tartozni, utóbbiból a Survival mód is kapni fog néhány új küzdőteret, tehát a DLC eddigi tartalma több, mint ígéretesen hangzik, a többi pedig majd kiderül szeptemberben, előtte viszont remélhetőleg kapunk még új képeket, videókat a letölthető tartalomról. Várjuk!
lac
16 éve, 5 hónapja és 2 heteIgen, azt mindig is hiányoltuk, hogy nem volt semmi kapcsolat a 4 kampány közt. Hátha most végre kiderül, hogy mi történt a helikopteres evakuálás után😛