Darell Rodriguez, a LucasArts elnökének elmondása szerint a franchise elképesztően sikeres volt, a mai napig 20 millió példány talált gazdára belőlük világszerte, így érthető, hogy elkészítenek egy újabb részt hozzá. A Lego Star Wars III: The Clone Wars az idei esztendő őszén, egy jelenleg pontosítatlan időpontban érkezik, egyelőre úgy tűnik kizárólag konzolokra (PlayStation 3, Xbox 360, Nintendo Wii, PSP, Nintendo DS). A hivatalos közlemény szerint a széria legújabb darabjában ismét a humor és a játékosság lesz az elsődleges szempont, a klasszikus játékmenet azonban sokkal jobban az akcióra koncentrál majd, a jellemzők között pedig találunk új battle módokat, továbbfejlesztett pályaszerkesztőt, és egyéb finomságokat, mind a Jedi, mind a Separatist oldalon. Egyelőre sajnos ennyit tudtunk meg a legújabb Lego Star Wars-ról, így várjuk a továbbiakat!
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Ahogyan arra számítani lehetett már korábban is, az idei esztendőben nem csak egyetlen Lego játékkal örvendeztet meg minket a LucasArts és a Traveller's Tales. A tegnapi napon ugyanis az Activision bejelentette, hogy a két csapat fejlesztésében folytatja az ézvekkel ezelőtt megkedett Lego Star Wars sorozatot, méghozzá The Clone Wars alcímmel, amely a sokak által szeretett, ám legalább ennyik által utált animációs sorozat első szériáját kívánja feldolgozni számunkra, de nem az első momentumoktól az utolsókig, lévén érintőlegesen a filmekhez is visszanyúl a program.
vendeg
15 éve, 11 hónapja és 1 heteFasza hogx lesz ilyen mert én egy nagy star wars rajongó vagyok és egy csomó játékom van belőle.A mesét is szeretem.😄😄😄😉😉
vendeg
15 éve, 11 hónapja és 1 hetecsunán beszél