A WizarBox fejlesztőbrigádja már régóta munkálkodik a matérián, mégpedig Jane Jensen vezetésével és a sok csúszás után végre kijelenthetjük, hogy már nem kell sokat várni a kalandjáték megjelenési időpontjáig. A Gray Matter történetének középpontjában Dr. David Styles áll, aki egy szörnyű baleset során elvesztette feleségét és az arca is iszonyatosan eltorzult. A szomorú esemény után visszavonultan élt tovább és minden idejét a neurobiológusi kutatásainak szentelte Dread Hill House nevű otthonában. A kísérletek elvégzéséhez alanyokra volt szüksége, idővel felvette segédjének Samantha Everett-et, az egyetemi hallgatót. A férfinak idő közben sikerült felesége szellemét visszahoznia a túlvilágról és egyre több megmagyarázhatatlan esemény következik be, Samantha pedig fényt akar deríteni Dread Hill House rejtélyeire.
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A dtp Entertainment hivatalosan is bejelentette a felhasználók számára, hogy október végén a Gray Matter PC-s és Xbox 360-as normál verziója mellett egy gyűjtői kiadás is meg fog jelenni. A fémdobozban lévő különleges kiadványhoz 54,99 eurós áron lehet majd hozzájutni. A bővítmény a játék zenéit tartalmazó CD-t, egy 55 lapból álló kártyapaklit, 5 képeslapot és egy posztert foglal magába és természetesen magát a programot. A zenei CD-n a The Scarlet Furies nevű banda dalait is hallgathatják a felhasználók.
shade
15 éve, 4 hónapja és 3 heteA főszereplő csajnak marhajó a ruha stílusa.
totyak
15 éve, 4 hónapja és 3 heteKicsit keveset adnak egy ilyen drága gyűjtői verzióban. A pakk nagyrésze néhány papírdarab. A fémdoboz viszont menő.