Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A 2K Sports brigádja június elején jelentette be számunkra, hogy az októberben várható kosárlabdás őrület, avagy az NBA 2K11 borítójára nem kisebb egyéniséget, mint a sport valamikori nagyágyúját, Michael Jordant fogják feltenni. A hírnek rendkívül örültünk, hiszen sokunk gyerekkori kedvence volt a kinyújtott nyelvű zsákolásairól és rendkívüli képességeiről is híres kosaras, akiről megannyi gyűjthető kártyánk volt, és a többi. Kicsivel több, mint egy hónapnak kellett eltelnie ahhoz, hogy a 2K végre bemutassa, amit egy hónappal ezelőtt bejelentett.
Így a mai napon hozzájutottunk a népszerű ex-kosaras képével díszített borítókhoz, amelyeket majd keresgélhetünk a boltok polcain. A box art-on egy Jordan fénykorából származó képet láthatunk, kicsit kipofozott változatban, amelyen jól látható a kosaras jellegzetessége is, ami így utólag és kimerevítve egy kicsit ugyan vicces, de mindenképpen hozzátartozott egyéniségéhez. A 2K által a valaha készült legjobb kosárlabdás videojátékként aposztrofált NBA 2K11 október 5-én érkezik a legtöbb platformra, dobozképeit pedig alant tekinthetitek meg.
skyman
15 éve, 6 hónapja és 2 heteHát nem véletlenül pont ő szerepel a boriton, ám az kétségtelen, hogy hatalmas sportoló.