Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az ASUS Republic of Gamers családjában egyre több előre összeállított konfiguráció kap helyet, melyek között akadnak hagyományosabb és kompaktabb darabok is, sokan pedig már nagyon várták a GR8-as család vérfrissítését. Szerencsére az ASUS is elérkezettnek látta az időt arra, hogy bemutatkozzon a második generáció, mely nagyjából akkora, mint egy PlayStation 4 konzol. A két termék erejét azonban kár is lenne összemérni, hiszen az ASUS nagyon erős csomagot állított össze.
A stílusos házban ugyanis egy Intel Kaby Lake Core i7-7700-as processzor és egy 6GB-os NVIDIA GeForce GTX 1060 kapott helyet, melyeket akár 32GB-nyi DDR4-es memória egészíthet ki. A gép árazása sajnos még nem ismert, de vélhetően az „olcsóbb” ROG masinák között kap majd helyet.
totyak
9 éve, 5 napja és 8 órájaLehet, hogy az erejüket kár összehasonlítani, de gyanítom az árukat is. Legjobb lenne, ha mindkettő lenne a játékosnak, erős pc is, meg kedvelt konzol is.
warriorautobot
9 éve, 5 napja és 8 órájaAttól hogy akkora mint a PS4 még nem egy szinten mozog vele, de nekem annyira nem is tetszik annyira a kinézete.
william
9 éve, 4 napja és 9 órájaHány millió lesz?
kpal
9 éve, 3 napja és 5 órájaROG G20 is 400 -600 között van ,ez olcsóbb lesz sokkal.