Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az Almost Human fejlesztőcsapata végre nem újabb csúszásról és egyéb rossz hírekről számolt be nekünk a Legend of Grimrockkal kapcsolatban, hanem éppen ellenkezőleg, a lehető legjobb információt közölték velünk, amit csak lehet, a készítők szerint ugyanis alkotásuk végre bearanyozódott. Ez esetünkben annyit jelent, hogy az Almost Human programozói a hétvége folyamán letették a billentyűzetet és az egeret, a Legend of Grimrock fejlesztési munkálataival ugyanis végérvényesen elkészültek.
A rendkívül érdekes, belső nézetes dungeon crawler alkotás ennek megfelelően valóban megjelenhet az alig néhány héttel korábban megerősített április elején, méghozzá első körben PC-re és Macintoshra.
A fejlesztők a tervek szerint később más platformokra is elkészíthetik alkotásukat – szóba került egy iOS verzió is, ami esetünkben a mobilizált változatot jelenti -, de felesleges ennyire előre rohanni, egyelőre maradjunk a biztos információknál, miszerint a Legend of Grimrock bearanyozódott, ami annyit jelent, hogy április elején PC-re és Macintoshra is debütálhat végre
vendeg
13 éve, 10 hónapja és 2 heteNem is hallottam még róla – eddig.🙂
vendeg
13 éve, 10 hónapja és 2 heteNagyon várós gamma! Örülk hogy jön végre!