Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az Electronic Arts gondozásában ugyan már megjelent a Battleforge dobozos verziója, és sikertelennek egyáltalán nem is lehetne nevezni, a cég mégis úgy döntött, hogy a játékot ingyenesen elérhetővé teszi. Természetesen egy speciális verzióról beszélünk, a boltban kapható dobozos változatok továbbra is kaphatóak lesznek, az úgynevezett Play4Free verziók pedig értelemszerűen hátránnyal indulnak, ami lemondásban nyilvánul meg, ugyanis játékmenetben és egyéb fontos dolgokban nincs különbség a két verzió között, de a kártyapaklik méreteit és a játékban elkölthető pénz mennyiségét tekintve már van, hiszen az ingyenes verzióban karcsúbb pakli, játékpénzből pedig semmi nem áll majd a rendelkezésünkre.
Aki tehát szeretné kipróbálni kicsit karcsúsítva, hogy milyen az, amikor egy fantasy RTS játék keveredik a kártya alapú szerepjátékok legjobb elemeivel, az bátran vesse bele magát a Battleforge világába, amit akár folyamatosan, teljesen ingyen is ki tud használni az ember, ha nincsenek további igényei. Új kártyákért és hasonló apróságokért természetesen már fizetni kell, de ha egy ütőképes hadsereget akarunk magunk köré, akkor az áldozatot is kíván. Letöltésért bátran kattints az alábbi linkre, amely a játék hivatalos honlapjára juttat, majd töltsd le az állományt és vesd bele magad a harcokba!
vendeg
14 éve, 2 hete és 3 napjahahah
marco
14 éve, 2 hete és 3 napjaRészletes és értékes komment volt, köszönjük.🙂