Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Egy újabb gameplay felvételeket tartalmazó videó látott napvilágot a mai nap folyamán, a jövő tavasszal esedékes Battlefield: Bad Company második epizódjáról, amely a Modern Warfare 2 komoly ellenfeleként van számon tartva. Mindez pedig joggal, hiszen amellett, hogy egy nagyon erős többjátékos móddal lesz felruházva a program, a dedikált szerverek mellett pedig még a szóló kampánya is érdekes, valamint tartalmas lesz, ellentétben a sok botrányt, és a PC-sek porig alázását elkövető legutóbbi Call of Duty-val szemben.
A friss mozgóképen éppen a többjátékos mókát figyelhetjük meg, méghozzá egy kis őrjöngést a Panama csatorna környékén. A néhány másodperc alapján a Bad Company 2 multiplayer módja nagyon összetett lesz, még járművekkel is nekiindulhatunk a harcmezőnek, ahol egyetlen másodpercig sem leszünk biztonságban, még a masszívnak tűnő falak mögött sem. A káosz és a zűrzavar szinte már az igazi csaták képeit festi majd elénk, ha pedig mindebben kételkednél, akkor ne hagyd ki az alábbi videót, amelyen ilyen harctéri pillanatokat tekinthetsz meg magad is.
horiahun
16 éve, 3 hete és 3 napjaFura hogy amikor megy a fegyver motog, de a célzóka nem😛
vendeg
16 éve, 1 hete és 1 napjaNem minden fegyver hord annyira mellé mint a Counter Strike ban az M60-as.