Erről tanúskodik a GameVicio magazin által leközölt bemutató, aminek gerincét a már ismert információk adták, de akadt közöttük egészen friss apróság is, amelyek közül kettőt érdemes leginkább kiemelni. Az egyik, egy mélyen elhallgatott, de annál fontosabb opció lesz, mégpedig a falmászás, ami a lap szerint olyasmi lesz, mint amit az Assassin’s Creed-ben is láthattunk, magyarán bárhol, bárhová felkapaszkodhatunk, amit majd a támadások esetében, főleg a meglepetésekkor tudunk kamatoztatni. Izgalmasnak hangzik, a másik friss aprósággal egyetemben, ami a harcok egyik új jellemzőjéről árulkodik, méghozzá a kitérésről, ami nem csak a közelharci támadások, ütések elől jelent kiutat, hanem akár a ránk kilőtt golyók elől is. Hogy ez pontosan miképpen valósul majd meg, időlassítással vagy egyebekkel, azt nem kötötték az orrunkra, de nem csak támadni, védekezni is mesterien tudunk majd.
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Batman: Arkham Asylum annak idején egy majdhogynem kiváló akciójátékként írta be magát emlékezetünkbe, és kérdéses, hogy a mögötte álló fejlesztőcsapat képes lesz-e felülmúlni korábbi sikereit. Természetesen a Rocksteady mindent megtesz annak érdekében, hogy az Arkham City névre keresztelt folytatás megközelítse, és lehetőleg felül is múlja elődjét, erről árulkodnak legalábbis azok az információk, amelyeket már korábban osztottak meg velünk az illetékesek. Vannak azonban még apróságok, amelyekről nem rántották le a leplet.
shade
15 éve, 2 hónapja és 1 heteEz elég jól hangzik. Várom már.
totyak
15 éve, 2 hónapja és 1 heteJájj, de jó lesz. Én is várom. 😄
dns
15 éve, 2 hónapja és 1 hete„- Azt mondod, képes leszek kikerülni a golyókat?
– Nem, hanem azt, hogy nem is lesz rá szükséged…”