A tavalyi év folyamán például négy alkalommal látogatott el Izlandra, ahol saját szavai szerint mindig nagyon jól érezte magát, s az ottani éghajlat állítólag az egészségének is kedvezett.

Számítógépének felszereltsége és „tudása” a közlemény szerint a rendőrségi szakértőket is meglepte. A fiatalember azt mondta: amióta rokkant nyugdíjas, gyakorlatilag minden idejét számítógépezéssel tölti. Azt állítja, hogy „nem volt nagy tudomány” feltörni a bankokat, s hogy mindenre saját maga jött rá, nem volt bűntársa. A férfit jelenleg Brünnben tartják fogva. Ha a bíróság bűnösnek találja, akár nyolc év börtönbüntetést is kaphat.