Állítólag túl drága a PS5 előállítási költsége, bajban van a Sony a konzol beárazásával

2020. február 14.
9.5471
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
WickedSick profilja, adatai
WickedSick
Ahogyan az a Bloomberg értesüléseiből kiderült, állítólag a Sony elég alaposan meg van lőve a PS5 árazását illetően, mivelhogy a konzol komponenseinek költsége miatt elég magasra nőtt az előállítási összeg.

A Bloomberg szerint jelenleg 450 dollárba kerül egy PS5 előállítása, köszönhetően egy drága hűtőrendszernek (többek között). A forrás arról is említést tesz, hogy a Sony kivárásra fog játszani, azaz megvárják, hogy a Microsoft miként árazza be az Xbox Series X-et, és majd annak alapján húzzák meg a végleges PS5 fogyasztói költséget.

Ezek alapján nem kizárt, hogy akár 500 dolláros árcédulával állhat rajthoz majd a PS5 - viszonyításképp említjük, hogy a PS4 Pro anno 400 dollárral került a boltok polcaira. Mindenféle áfával és egyéb finomsággal együtt ez az 500 dolláros összeg akár 180-200 ezer forintot is jelenthet majd, bár még nincs semmi kőbe vésve.
7 hozzászólás

Direktor

4 éve, 5 hónapja és 20 napja

sony1515 írta:
hát én igy is úgy is meg veszem röhögő smiley ha 500 -vagy 600 euró lesz , de akkor a játékok ára is meg emeledik mert hát ujj grafika stb ?
Mondjuk a játékok ára már így is lélektani határon mozog. Nem csak itthon, világszinten sem kifejezetten olcsó...

válasz erre

sony1515

4 éve, 5 hónapja és 20 napja

hát én igy is úgy is meg veszem röhögő smiley ha 500 -vagy 600 euró lesz , de akkor a játékok ára is meg emeledik mert hát ujj grafika stb ?

válasz erre

totyak

4 éve, 5 hónapja és 20 napja

rDAVE írta:
Az előállítási költség mellett azért még akad pár költség, amit a konzol árába bele kell számolni ahhoz, hogy egyáltalán nullára kijöjjenek. Elég csak a marketingre gondolni, amire egy ekkora cég brutálisan sokat költ egy terméknél.
Nem gondolom, hogy a marketing költségeit a fejlesztésbe bele kellene számolni. Azt teljesen másik történet a Sonynál is, mint minden más cégnél és nyilván egy előre meghatározott költségvetésből tudnak dolgozni.

válasz erre

muki

4 éve, 5 hónapja és 20 napja

Simán 199 ezerre várom kb.

válasz erre

Tommy

4 éve, 5 hónapja és 20 napja

Ha a bűvös 600 dollár alatt tartják, már jó.

válasz erre

rDAVE

4 éve, 5 hónapja és 20 napja

totyak írta:
Ebből a hírből sem az derül ki nekem, mint amit néhányan mindig elsütnek, hogy a Sony veszteségesen árulja a konzoljait és a szoftvereladásokra támaszkodik inkább. Eddig sem tették és most sem fogják.
Az előállítási költség mellett azért még akad pár költség, amit a konzol árába bele kell számolni ahhoz, hogy egyáltalán nullára kijöjjenek. Elég csak a marketingre gondolni, amire egy ekkora cég brutálisan sokat költ egy terméknél.

válasz erre

totyak

4 éve, 5 hónapja és 20 napja

Ebből a hírből sem az derül ki nekem, mint amit néhányan mindig elsütnek, hogy a Sony veszteségesen árulja a konzoljait és a szoftvereladásokra támaszkodik inkább. Eddig sem tették és most sem fogják.

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja