A Zelda a Nintendo konzolok egyik legnagyobb húzócíme, zseniális alkotás volt valamennyi, így nem is csoda, hogy a kiotói masinák rajongói olykor már hisztérikusan követelik maguknak az újabb adagot. A tavalyi E3 nagy csalódás volt a Nintendo-soknak, hiszen egy évvel ezelőtt a casual célcsoporthoz szóltak, semmi hardcore anyaggal sem hozakodtak elő. Ezt a csorbát idén sikerült kiküszöbölniük, mutattak két Mario-t és a Metroid: Other M is a kemény magnak szólt leginkább. Viszont az új Zelda bejelentése ezúttal is elmaradt. Shigeru Miyamoto ezzel szemben elárulta, hogy készül és jövőre be is szeretné azt jelenteni, majd megajándékozta a sajtósokat egy festményszerű koncepciós rajzzal. Íme a Nintendo Wii következő Zeldájának első látnivalója.
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Sajnálatunkra, Shigeru Miyamoto nem jelent meg a Nintendo konferenciáján Los Angeles-ben, viszont egy szűkebb körben tartott kis előadáson ha hivatalosan nem is jelenthette be a következő Zelda epizódot, azért azt megnyugvásul elárulta, hogy készül és reméli, hogy jövőre le is leplezhetik azt a nagy közönség előtt. Nem csak beszélt, de mutatott is a Nintendo nagy mestere, méghozzá egy művészi koncepciós rajzot.
shade
16 éve, 7 hónapja és 2 heteZelda? Azta amíg nemlesz belőle rpg mint a gothic 3 addig szar 😄.