Az Nvidia grafikus chipje lesz a PlayStation 3-ban

2004. december 09.
2.2681
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Hírblock profilja, adatai
Hírblock
Az érintett társaságok bejelentették, hogy az Nvidia grafikus lapkáját fogják beszerelni a Sony következõ generációs játékkonzoljába, a PlayStation 3-ba.

A technikai részletekről egyelőre annyit lehet tudni, hogy a grafikus lapkák az Nvidia GeForce processzorain alapulnak majd, illetve, hogy azokat nem az Nvidia, hanem a megfelelő licenc alapján a Sony fogja gyártani a Toshibával közösen birtokolt Oita TS Semiconductor félvezetőgyártó japán üzemében.

A szerződés ebben a vonatkozásban jelentősen különbözik attól, amit az Nvidia a Microsofttal kötött a jelenlegi Xbox konzolokba való grafikus chipekkel kapcsolatban, ám a darabonkénti alacsonyabb profitért valószínűleg kárpótolja majd a céget a PlayStation egyelőre jóval nagyobb népszerűsége. A cégek most még azt sem közölték, hogy melyik GeForce processzort használják majd, illetve, hogy mikor indítják be a gyártást. A PlayStation 3 fő processzora egyébként a Sony, az IBM és a Toshiba által közösen kifejlesztett többmagos, 64 bites Cell lesz, amelynek első mintadarabjai 2005 első felében látnak majd napvilágot. Maga a játékkonzol a Sony tervei szerint 2006 közepétől lesz kapható.

Az Nvidia egyébként ezen a területen is ádáz versenyt folytat fő konkurensével az ATI-val. Sokáig kérdéses volt, hogy melyikük nyeri el a Sony tetszését, ami főleg azután volt izgalmas kérdés, hogy a Microsoft az ATI grafikus lapkáját választotta következő generációs Xbox játékkonzoljához.
1 hozzászólás

Shade

13 éve, 5 hónapja és 3 napja

Tényleg?o.O A franc se gondolta volna.

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja